Repülőrajt

Ragyog minden, szinte kiáltanak a szürke dobozok, hogy történjen velük valami. Az az érdekes, hogy rengeteg mondanivalónk most nincsen, legalábbis a Sassuolo-meccsel kapcsolatban. Ami van, az ott figyel hajtás után. De az úgy önmagában túl kevés lenne, szóval elmélkedünk egy kicsit a csapat helyzetéről úgy általában is, meg persze nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy most nem sikerült megverni a Romát. Na meg elmondjuk, miben más a wordpress.Kezdjük a fontosabbal. Az utóbbi időben kicsit hektikus volt a blogolás, egyrészt a rövid alkotói válság, másrészt a sokat emlegetett blogmotor miatt. Azóta viszont nem sok dolog történt, még mindig López az edző, aminek vagy örülünk, vagy nem. Örülhetünk, mert nyugi van, egy viszonylag stabil teljesítményt tud hozni a csapat, de azért ez így nem frankó. Sokkal több lenne a keretben. Amikor a Hellas elleni meccs előtt arról számolt be mindenféle sajtóorgánum, hogy López állása ettől függ, és elvesztettük a meccset, akkor őszintén szólva nem voltam annyira elszomorodva.

Viszont most ez a helyzet, és nem tudunk rajta változtatni. Ha maabiztosan meg tudjuk verni a Sassuolót, akkor egy szavunk sem lehet. Ha esetleg nem nyerünk, akkor ismét elő lehet venni Mister Diegót. Akinek egyébként most mindenki rendelkezésére áll. Agazzi és Eriksson a fontosabb sérültek, de amíg Avramov úgy véd, mint a Roma ellen, addig nincs rá szükség, adjanak érte inkább pénzt. Cossu is egészséges (ő fel is került a fejlécbe, az egyik újdonság az alcím – ezt a mondatot korábban is szerettük, de ha van jobb ötlet, szívesen fogadjuk) úgyhogy itt most nincs kifogás, nyerni kell.

Múlt héten nem volt elvárás, de azért mélyen belül ismét egy Roma-verést vártam. García viszont olyan jól rakta össze ezt a csapatot, hogy még tőlünk sem kaptak ki. Ha meg már ezt sem vesztik el, akkor mit fognak? Kicsit komolyabban: kitett magáért a csapat, de ez most a mázlin és Avramovon múlt. A szerb egyébként nagyon meglepett, eddigi rövid beállásai során mindig megbizonyosodhattunk róla, miért ő a cserekapus. Most azonban hibátlan volt, és ha ennek van köze Adán érkezéséhez (ja igen, kapust igazoltunk a Real Madridtól* – tessék követni a facebookot) akkor már ezért megérte. A csillag az előző mondatban csak azt hivatott jelezni, hogy tulajdonképpen nem a Relatól vettük, mert azt ilyenkor nem lehet. Szerződés nélküli játékos volt, és ingyen igazoltuk.

A Sassuolo egyrészt egy Juventus-óvodára hasonlít, másrészt olyan játékosok vannak benne, akik majdnem ide jöttek. Pegolo például úgy volt hogy Agazzi utódja lesz, de a barkós inkább maradt nyáron. Marronét pedig  kölcsönbe akarta adni a Juve, és a furacímerűek minden bizonnyal több játéklehetőséget tudtak ajánlani. (Egyébként ebben igazuk van, Conti mellett nincs értelme.)

Nagyjából ennyit tudtunk mondani. És ahogy ígértük, van egy bekezdés a körülmények változásáról is. A Népsportot azért szerettem, mert nagyon szép volt, illetve pontosan olyan, amilyennek egy blognak lennie kell. (Persze lehet, hogy csak azért gondolom ezt, mert azelőtt nem sok blogot olvastam, és egybe sem írtam.) De ha nem lehet komentelni vagy posztolni, akkor kuka az egész. Itt viszont lehet, és az egész wordpessből árad a profizmus. Például a Disqus jól működik rajta, a beállításkor nem is kellett forráskódokkal machinálni, csak ki kellett választani mint bővítmény. Facebook dettó. Ilyen, és ehhez hasonló ki sapróságok mondatják, hogy ugyan ez még kényelmetlen (a főoldalon vannak ilyen gyári dolgok, meg a fejléc sem teljesen oké) de ha majd belakjuk, akkor nagyon jó lesz.

  • EstiKornel

    Cossu tud beadni, de Pinilla egy szexvulkán.

    • Hobgoblin

      Azta.
      Ő amúgy ma eltiltott lesz, de az ilyen meccseken amúgy is olyan kevés pixel jutna rá, hogy összekevernéd Pulgával.